Mátyás Anna Réka

Mátyás Anna Réka vagyok, a Károli Gáspár Református Egyetem Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézetének harmadéves japán szakos, valamint elsőéves kínai szakos hallgatója.

A magyarországi kínai kolónia évszázados emlékei

 Ma már csak annyit tudunk ezekről a zsírkőfaragványokról, amelyek gyakorta felbukkannak a régiségpiacokon vagy antikvitásokban, hogy talán valami keleti díszműtárgyak. Egyszerűek, sőt primitívek, szinte értéktelenek. Származásuk, sőt funkciójuk is éppúgy feledésre ítéltetett, mint készítőik és árusítóik: a 20. század első felében, hazánkban élő kínai kolónia tagjai.

Mert a kínai kolónia nem csak az 1990-es évektől van jelen Magyarországon, de már a 10-es, 20-as és 30-as éveiben, jó három évtizeden át itt éltek nagy- és dédszüleink között. Nehéz időkben, nehéz körülmények között hihetetlen szorgalommal és kitartással küzdöttek, küszködtek a megélhetésért, az életben maradásért, amelynek zálogai ezek a saját maguk által készített zsírkőfaragványok voltak.

Molnár Ferenc (1878-1952) is megemlékezett róluk és különleges portékájukról az egyik 1914-ben írt tárcájában: "zsírkőből faragott kis bálványokat és vadállatokat árultak... Ezeket a kis tarka vadkutyákat, vadbálványokat és vad-tintatartókat ők maguk fabrikálják kemény késsel a puha kőből." Húsz évvel később, 1934-ben már csak tizennégy kínai élt Budapesten, de megélhetésük forrása mit sem változott: "szalmakosarakban árulták a festett gyöngyöt, a zsírkőből faragott groteszk majmokat, hamutartókat, fantasztikus és bizony sokszor tehetségtelen szobrokat..." - írja Petur László (1904-1973) újságíró. A költő Fenyő László (1902-1945) az 1936-ban íródott, A kinai című verse szerint még találkozott velük: "Egy kinai árust láttam az uccán, / kis bálványokat kinált... nevetett / otthonosan, mintha, hazája volna / e budapesti ucca-szegelet."

Aztán a második világháború kitörésével eltűntek... s csak ezeket a különös, az "urbánus népművészet" relikviáit hagyták örökül maguk után. Nem díszműtárgyakként, képzőművészeti alkotásként kell értékelnünk ezeket, jóval többek annál: ezek a kínai-magyar kapcsolatok egy különleges időszakának páratlan tárgyi emlékei.

Szoborárus kínai kereskedők a Conti utcai (mai VIII. ker. Tolnai Lajos utca) szálláshelyük udvarán. Az asztalon látható zsírkőfaragványok nagyítása tőlem. (A kép csak illusztráció, nem része a pályázatnak). Kép forrása: Vasárnapi Ujság 1914, 30. sz. 591.