Szamódy Zsolt Olaf

1956-ban született, Balogh Rudolf-díjas,
Megyei Príma különdíjas fotográfus
1991-től tagja, majd 2002-2015 között elnöke a Magyar Fotóművészek Szövetségének.
Jelentős visszhangot vált ki a Komárom, Monostori erőd sorozata (1991-99). A Balaton, az Adria, a víz és a hajózás is visszatérő témája.
Több, mint egy évtizede fényképezi Kínát, és szervezi hazai és kínai fotóművészek közreműködésével a Selyemút tükrében című kiállítássorozatot (2013-2019).
Fal és függöny mögött, Kína címmel több alkalommal mutatja be képeit önálló tárlaton.
Igazságügyi szakértő (szerzői jogi szakértő).
Csak néhány kiállítás a fontosabbak közül:
• Hagyomány és nyitottság csoportos kiállítás - Tallinn, Tampere
• Pingyao International Photofestival (Kína, 2008), Lishui Photography Festival (Kína, 2009) - magyar fotográfusok bemutatása
• Fal és függöny mögött, Kína bemutatása több városban, 2010-2019
• Wisdom of light című kollekció - In Focus 2010 Photo Festival (Photosophy), Vilnius
• Kolga Tbilisi Photo Contest - fesztivál 2011
• Indiai és kínai képanyag - Central European House of Photography, Pozsony 2011
• Pimp a TIMP Vol. II. - Köln, 2012
China today - fotófesztivál, Arles, 2014

Az emberábrázolás, mint fotográfiai törekvés nem arról szól, hogy lefényképezünk valakit, mert érdekesnek tartjuk. Sokkal inkább a kapcsolatteremtés egyik formája, melynek keretén belül kettő, vagy több ember együttműködésének köszönhetően készülnek fotográfiák valódi élethelyzetekről, vagy készülnek portrék. Számomra ez az egyik legfontosabb, amiért fotográfus lettem, és Kínában találkozhattam ezzel a lehetőséggel. 2015-ben fogalmaztam meg az alábbiakat, egy kiállítás előszavának szánva, amit még ma is érvényesnek tartok:

Nem tudok kínaiul, nem értem a feliratokat, az információs táblákat, még a beszédet sem, de segítenek a tekintetek! A testbeszéd, a mimika, a metakommunikáció és az empátia, így alakulnak ki kapcsolataim, pillanatnyi barátságok születhetnek, és rendkívüli segítőkészséget érzek. A verbális lehetőségek hiányát pótolja az együttműködés, szemünkkel beszélünk. Nem csak a lehetséges kép elkészítését segítik, de minden pillanatra, minden élethelyzetre igaz ez. Megnyugtató érzés nézelődni, figyelni az életet, vagy kiválasztani az ételt, jó keresni azt a valakit, valamit, élményt, élethelyzetet, aminek egy része később talán fotográfiaként él tovább. Fontosnak érzem, amit bemutatok, az hiteles, valódi, nincs több művi benne, mint amit a kamera és objektív, mint eszköz szükségszerűen - gépiesen képez le. Szándékom szerint nincs több benne, mint az empatikus megegyezés, és kreatív képalkotás.